Fájó szívvel búcsúzunk a hazai számítástechnika úttörőjétől, aki 2025. augusztus 31-én hunyt el.

1935. július 11-én született Budapesten. Matematika-fizika szakos tanárként végzett az ELTE-n, de az automataelmélet iránti érdeklődése az MTA Kibernetikai Kutató Csoportjába vezette, ahol részt vett az első hazai számítógép (M-3, 1959) megépítésében. 1965-1990 között szoftverfejlesztő cégeknél dolgozott, majd megalapította az IQSOFT-ot, melynek ügyvezető igazgatója, majd igazgatósági elnöke volt.
MTA-bizottságok tagjaként közreműködött a hazai informatikai stratégiai tervek elkészítésében. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alapító tagja, 1985–1990 között elnöke, 1995-től tiszteletbeli elnöke. Hosszú évekig részt vett az International Federation for Information Processing (IFIP) munkájában is.
Érdemeit többek között Neumann-díjjal (1980), Akadémiai Díjjal (1983), Állami Díjjal (1988), Gábor Dénes-díjjal (2003), Kozma László-emlékéremmel (2011) ismerték el. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.
2025. május 14-én a HUNGARNET-közösség nagy örömére tartott előadást „Az NJSZT Informatikatörténeti Fóruma honlapjának megőrzése az „örökkévalóság” számára” címmel a NETWORKSHOP® 2025 konferencián.
Nagy tudású, mégis szerény, inspiráló egyéniséget veszítettünk el, aki nagyon fog hiányozni. Emlékét szívünkben őrizzük.