Kadlecsik József

Kadlecsik József

1988-ban végzett az Eötvös Lorán Tudományegyetemen mint fizikus, és azóta folyamatosan a KFKI-ban, majd annak utódintézményeiben dolgozik. Néhány hónapot ösztöndíjjal és vendégként a bonni GMD intézetben valamint a CERN-ben töltött.

A kezdetekben számítógépes algebrával és annak implementációival foglalkozott (elsősorban tenzor kalkulussal), majd elég hamar elkezdett foglalkozni Linux rendszerekkel. Bekapcsolódott a Linux kernel netfilter/iptables fejlesztésébe és 2001 óta a netfilter core team tagja. A ipset Linux kernel alrendszer fejlesztője, a nyílt szoftverek lelkes támogatója.

Az NIIF Programban tagja volt a Műszaki Bizottságnak és több Ipszilon szemináriumot tartott, többek között a postfix levelező rendszerről és konfiguráció menedzsmentről. Munkahelyén, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban, a Számítógép Hálózati Központ vezetője.