Értesítés a Felügyelő Bizottság megválasztásáról

Tisztelt HUNGARNET tag!

Mint Ön előtt is ismeretes, a 2014. évi tisztújító közgyűlésen sor került a három tagú Felügyelő Bizottság megválasztására. A Bíróság az új jogszabályok alapján módosított Alapszabály és a tisztújítással kapcsolatosan azon álláspontjának adott hangot, hogy az FB két NIIF szervezetből megválasztott tagja megbízása összeférhetetlen. Ennek megszűntetése érdekében a 2015. évi közgyűlésen két új FB tag választására is sor kerül.

Tájékoztatom, hogy a választás előkészítése érdekében 2015.04.10-én megalakult a három tagú Jelölő Bizottság, amelynek elnöke Magyar Zsuzsa (MTA SZTAKI) és tagjai Gál Zoltán (Debreceni Egyetem) és Vonderviszt Lajos (Színház és Filmművészeti Egyetem).

A Jelölő Bizottság 2015.04.10-én tartott megalakuló ülésén – széleskörű tájékozódás alapján – kialakította álláspontját, és új FB tagoknak Kadlecsik József (MTA Wigner Fizikai Kutató Intlézet ) és Pásztor Miklós (ISZT) urakat javasolja, akik az előzetes tájékozódás szerint a jelölést vállalják.

Kérem, hogy esetleges további javaslatát 2015. május27-ig a HUNGARNET Titkárságnak (faludi@niif.hu) megküldeni szíveskedjék annak érdekében, hogy a közgyűlésen eredményes választás történhessen.

Budapest,.2015.05.08

Magyar Zsuzsa

Jelölő Bizottság elnöke