Felhívás

Tisztelt Tagok! Tájékoztatjuk, hogy a 2017. május 31-re összehívott HUNGARNET Egyesület Közgyűlése 4.) napirendje – a beérkezett javaslatok alapján – akként módosul, hogy nem 10, hanem 11 tagú Elnökség megválasztására …

Tovább

Tisztújítás a Hungarnetben

Tisztelt Hungarnet Tagok! A Hungarnet Egyesület Elnökségének 2017. május 10-i Elnökségi ülésén, döntés született arról, hogy a május 31-i Közgyűlésen tisztújításra kerül sor, mind az Elnökség, mind a Felügyelő Bizottság …

Tovább

NETWORKSHOP 2017 – a részletes program frissítve (04. 11.)

FELHÍVÁS

A HUNGARNET Egyesület és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) – mint az NIIF Intézet jogutódja- az NIIF Program keretében 2017. április 19-21. között huszonhatodik alkalommal rendezi meg a NETWORKSHOP 2017 konferenciát, melynek házigazdája a Szegedi Tudományegyetem, helyszíne az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK – 6722 Szeged, Ady tér 10.) lesz.

Az évek során ez a rendezvény a hazai számítógép-hálózati, informatikai élet (Internet) legrangosabb szakmai eseményévé nőtte ki magát. Itt találkozhatnak e rohamosan fejlődő terület technológiájának, alkalmazásainak kutatói, fejlesztői, a gyártók, a szolgáltatók és a felhasználók.

Az NIIFP honlapján részletes információkat találhat a szakmai programról, illetve jelentkezhet előad. Amennyiben előadóként kíván megjelenni a konferencián, kérjük, szíveskedjen elküldeni tervezett előadásának pontos címét, valamint minimum 1000 karakter, de legfeljebb 2000 karakter terjedelmű részletes tematikáját magyar és angol nyelven a https://nws.niif.hu oldalon keresztül.

Tovább

Támogassa Egyesületünket adója 1 %-val

Idei évtől a Hungarnet Egyesület is jogosult az 1%-os adó felajánlást gyűjteni, melyet az alábbi adószám segítségével jutathat el hozzánk:

Adószámunk: 18072828-2-41 

Köszönettel Hungarnet Egyesület! 

Tovább

Értesítés a Felügyelő Bizottság megválasztásáról

Tisztelt HUNGARNET tag!

Mint Ön előtt is ismeretes, a 2014. évi tisztújító közgyűlésen sor került a három tagú Felügyelő Bizottság megválasztására. A Bíróság az új jogszabályok alapján módosított Alapszabály és a tisztújítással kapcsolatosan azon álláspontjának adott hangot, hogy az FB két NIIF szervezetből megválasztott tagja megbízása összeférhetetlen. Ennek megszűntetése érdekében a 2015. évi közgyűlésen két új FB tag választására is sor kerül.

Tovább

Közgyűlési meghívó 2015 05. 29. FRISSÜLT!!!

a HUNGARNET Egyesület Közgyűlését

2015. május 29-én,

pénteken, 10 óra 30 perckor tartja, az Egyesület székhelyén

1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22. alagsori Tanácsterem

 

Az ülés napirendje:

0) Az NIIF projektjei.Előadó: Nagy Miklós

1/a) Döntés a HUNGARNET Egyesület Alapszabálya – a Fővárosi Törvényszék Végzése (14. Pk. 69.166/1992/22.) és a közhasznú minősítés alapján történő – módosított szövegéről; az egységes szerkezetű Alapszabály elfogadása.

Előadó: dr. Vörös Margit

1/b) Tisztújítás – a HUNGARNET Egyesület Felügyelő Bizottsága két új tagjának a Fővárosi Törvényszék Végzése alapján történő megválasztása.

Titkos Szavazás/a szavazás eredményének kihirdetése.

Az új Felügyelő Bizottság alakuló ülése.

2) Beszámoló a HUNGARNET Egyesület 2014. évi szakmai tevékenységéről és gazdálkodásáról.

Előadó: Nagy Miklós, dr. Faludi Beatrix

3) Beszámoló a HUNGARNET Egyesület Microsoft Tisztaszoftver Campus Licenc konstrukció közbeszerzésének lebonyolításáról és a 2015. évi tervekről.

Előadó: Springer Ferenc

4) A HUNGARNET Egyesület 2014. évi közhasznú beszámolója.

Előadó: dr. Faludi Beatrix

5) A HUNGARNET Egyesület Felügyelő Bizottságának beszámolója.

Előadó: dr. Máray Tamás

6) A HUNGARNET Egyesület 2015. évi pénzügyi terve.

Előadó: dr. Faludi Beatrix

8) Egyebek.

A napirendi pontokhoz tartozó részletes írásos beszámolók a HUNGARNET Egyesület hivatalos honlapján (www.hungarnet.hu) kerülnek közzétételre.

Tájékoztatjuk a tagságot, hogy az Alapszabály szerint a Közgyűlés csak akkor határozatképes, ha azon a szavazati joggal rendelkező rendes tagok több mint a fele (50%+1fő) jelen van. A határozatképtelenség miatt megismételt Közgyűlés a megjelent tagok számára tekintet nélkül is határozatképes, ha napirendje nem tér el az elhalasztott Közgyűlés napirendjétől, s erről a tagokat az eredeti meghívóban tájékoztatták.

A határozatképtelenség esetén elhalasztott Közgyűlés időpontja: 2015. május 29. (pénteken) 11 óra. Helye: az Egyesület székhelye, 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22. alagsori Tanácsterem.

Az elhalasztott Közgyűlés időpontjáig a fenti nulladik napirendi pontban szereplő tájékoztató előadást hallgathatja meg a tagság.

A napirend fontosságára tekintettel megjelenésére feltétlenül számítunk, ezért kérjük, hogy akadályoztatása esetén meghatalmazott útján történő képviseletéről gondoskodni szíveskedjék.

Kérjük, hogy a Közgyűlés elé megvitatásra szánt észrevételeit, javaslatait, az alábbi címre

Hungarnet Titkársága

1396 Budapest, 62 Pf: 498

(a borítékra kérjük feltüntetni: HUNGARNET Közgyűlés), vagy a faludi@niif.hu e-mail címre szíveskedjék 2015. május 27-ig elküldeni.

 

Budapest,2015. május 08.

Dr. Zombory László

elnök sk.

Tovább

Hungarnet Díjátadó

Nyolcadik alkalommal adták át a Hungarnet Díjat 2014. április 23-án a Networkshop konferencia nyitó ülésén Pécsett, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában.

2014 -ben elért sokéves kimagasló munkájáért

Dr. Tétényi István, az MTA SZTAKI tudományos munkatársa, és

Dr. Koltay Klára, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár főigazgató

helyettese kapott Hungarnet díjat.

Tovább